2013. jún 29.

Sült sajtos saláták

írta: Hajós Ágnes
Sült sajtos saláták

 Friss zöldség, ropogós sajt, 20 perc alatt kész is :)

Ismét jön a nagy meleg, nem biztos, hogy hosszasan szeretnénk a tűzhely mellett ácsorogni, semmi nehéz ételt nem kívánunk (legalábbis én így vagyok vele). Egyik kedvencem a sült sajt. Nem, nem rántott, csak sült, tehát nincs benne semmi, amitől szénhidrátbombává válhatna.

Eddig szinte minden fajta sajtból el tudtam készíteni, kivéve a nagyon lágyakat. A lényege, hogy forró serpenyőbe, nagyon kevés olajba kell tenni a legalább 1,5 cm vastag szelet sajtot, kb. 2 perc után pedig lapáttal hirtelen megfordítani. Így kívül kap egy ropogós bundát, belül pedig finom, lágy marad.

Emellé nem is kell semmi komoly köret, valami fincsi saláta elég. Most két változatot mutatok, egyiket sem bonyolult, sem hosszadalmas elkészíteni. Rajta tehát, sajtra fel!

Céklás-bébispenótos saláta sült gouda sajttal

 DSC_2020s

Hozzávalók 4 főre:

15 dkg bébispenót

3 kis fej cékla

2 kápia paprika

Fél kígyóuborka

3 ek extra szűz olívaolaj

1 kk só

1 ek balzsamecet

60 dkg gouda sajt

1 ek olaj

A céklát a reszelő nagy lyukú részén lereszeljük, a paprikát hosszában megfelezzük, vékonyan felszeleteljük. A zöldségeket összekeverjük, megsózzuk, hozzáöntjük az olívaolajat és balzsamecetet. Alaposan összekeverjük.

Egy teflonserpenyőben az olajat felforrósítjuk. A sajtot 4 vastag szeletbe vágjuk. A forró serpenyőbe fektetjük, mikor az alja barna, lapáttal hirtelen alányúlunk és megfordítjuk.

Tálaláskor fejenként ízlés szerinti mennyiségű salátát tányérra szedünk, 1-1 szelet sajtot ültetünk a tetejére.

Sült sajt hagymalekvárral, friss salátakörettel

 DSC_1424s

Hozzávalók 4 főre:

 

20 dkg halloumi sajt

20 dkg trappista

20 dkg friss kecskesajt

6 fej lilahagyma

3 ek vaj

4 ek cukor

1 ág kakukkfű

1 ek balzsamecet

Fél fej jégsaláta

1 csirkemáj

2 ek vörösborecet

4 ek olívaolaj

Só, bors

Olívaolaj

 

A vajat megolvasztjuk, rászórjuk a cukrot, alacsony lángon karamellizálni kezdjük. Erre tesszük a vékony félkarikákra vágott lilahagymát. Rácsipegetjük a kakukkfű leveleit, majd addig kevergetjük, míg a hagyma megpuhul. Ekkor ráöntjük a balzsamecetet, megvárjuk, míg az ereje elpárolog, lehűtve üvegbe töltjük.

A csirkemájat 1 ek olívaolajon gyorsan megsütjük, kihűtjük. A mixer poharába tesszük a májat, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a vörösborecetet és az olívaolajat, majd simára mixeljük. A jégsalátát csíkokra vágjuk, majd a lehűtött öntettel összeforgatjuk. Tálalásig hűtőben érleljük.

A sajtokat 3-4 darabba vágjuk, teflonserpenyőben 1 ek forró olívaolajra tesszük, két perc után lapáttal egy határozott mozdulattal megfordítjuk, így mindkét oldalára ropogós kéreg sül.

Tálaláskor minden sajtból teszünk a tányérra, a hagymalekvárral és a salátával kínáljuk.

DSC_1422s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

uborka sajt csirkemáj kecskesajt vaj kakukkfű cékla lilahagyma trappista vörösborecet gouda jégsaláta kápia halloumi bébispenót