2020. júl 20.

Nyári saláta majonézes mártással

írta: Hajós Ágnes
Nyári saláta majonézes mártással

A megszokott ízek egy kis plusszal Tavaly meghívást kaptunk egy kertipartira, ahol kivételesen 5 percre sem kellett beállnom főzni. Sőt, királyként bántak velünk, fejedelmieket ettünk. Ott kaptuk a sok sült mellé ezt a salátát, annyira ízlett, hogy el is kértem a receptet és itthon…

Tovább Szólj hozzá

saláta paprika uborka majonéz retek

2018. dec 06.

Sült paradicsomos salsa egyszerűen

írta: Hajós Ágnes
Sült paradicsomos salsa egyszerűen

Klasszikus mártogatós az én változatomban Ebben a hónapban vegánságot fogadtam, DE nem teljesen. A tojásról sajnos (?) nem tudok lemondani, túl sok étel alapja, és magában is imádom. Mondjuk így voltam a tejtermékekkel is, mégis bírom nélkülük lassan egy hete. Persze ez nem lesz állandó állapot,…

Tovább Szólj hozzá

paradicsom paprika koriander római kömény salsa

2018. okt 06.

Sült karaj egészséges körettel, pikánsan

írta: Hajós Ágnes
Sült karaj egészséges körettel, pikánsan

Nem csak az ízlelőbimbókat, de a szemet is gyönyörködteti :) Sertéshúst viszonylag ritkán eszünk, karajt meg még ritkábban. De a változatosság miatt azért néha az asztalra kerül, meg persze azért, mert a párom szereti.  Magam miatt feldobtam egy kis ananászos salsa-val, és máris megfelelt az…

Tovább Szólj hozzá

paprika borsó karaj bulgur ananász újhagyma lime

2018. feb 24.

Színes borsos csirkeragu krémes szósszal

írta: Hajós Ágnes
Színes borsos csirkeragu krémes szósszal

Sült paprikával és gombával, fél óra alatt kész is :) Ez a receptem nagyon régi, valamikor 4 évvel ezelőtt találtam ki. Valahogy mindig kiesett a szórásból, pedig nagyon szeretem, kis változtatásokkal többször elkészítettem már.   Borsos csirkeragu sült paprikával és gombával Hozzávalók 4…

Tovább Szólj hozzá

hagyma gomba paprika tejszín fokhagyma bulgur petrezselyem

2018. jan 07.

Sült paprika olvadó sajttal és ropogós bacon-nel

írta: Hajós Ágnes
Sült paprika olvadó sajttal és ropogós bacon-nel

Amerika legnagyobb kedvence pofonegyszerűen Nagyon régen szerettem volna kipróbálni az amerikában legismertebb, jalapeno (ejtsd: halapenjo) poppers nevű snack-et, amit magyarra talán a a nasi szóval lehetne a legjobban lefordítani. A "snack" lényege, hogy egy-két falatos ízbombák, meccs közben, vagy…

Tovább Szólj hozzá

paprika sajt bacon mozzarella jalapeno

2017. máj 20.

Jéghideg fűszeres eperragu, grillhúsok különleges kísérője

írta: Hajós Ágnes
Jéghideg fűszeres eperragu, grillhúsok különleges kísérője

A legjobb édes-csípős grillköret Tombol az eper- és grillszezon. Mindenfelé eperárusok vannak, de komolyan, lassan lépni sem lehet tőlük. Viszont ennek van egy jó oldala is, mert legalább ki tudjuk választani a legjobb ár-érték arányú terméket.  Mikor legutóbb grillezésre adtuk a fejünket,…

Tovább Szólj hozzá

paprika eper koriander petrezselyem

2017. jan 11.

Rántott hús krumplipürével - extra különleges változatban

írta: Hajós Ágnes
Rántott hús krumplipürével - extra különleges változatban

Mandula, márványsajt és sült paprika a főszerepben Nemrég már írtam arról, hogy egy nagy doboz pulykahúst kaptam a Gallicoop-tól. A nagy része ment a fagyasztóba, aztán lassan elkezdtem ötletelni. Ez a mostani étel az egyik hétvégére készült, a szokásos rántott hús-krumplipüré kombinációt szerettem…

Tovább Szólj hozzá

paprika pulyka pulykamell édesburgonya márványsajt

2016. sze 09.

Paella magyar módra

írta: Hajós Ágnes
Paella magyar módra

Rizs zöldségekkel, csirkével, kolbásszal, kis spanyol beütéssel Én is szeretek gasztroblogokat nézegetni, igaz, csak pár kedvencem van, azok nagy része pedig külföldi.  De a StreetKitchen azon kevesek közé tartozik, amit időnként meglátogatok. Sokáig Fördős Zé nevével volt fémjelezve, egy ideje…

Tovább Szólj hozzá

csirke paradicsom paprika rizs borsó csirkecomb kolbász

2016. máj 03.

Krémes csirkemáj sült paprikával

írta: Hajós Ágnes
Krémes csirkemáj sült paprikával

Ínycsiklandó ebéd fél óra alatt Általában mindenféle májételt szeretek, ezért sokszor készítem.  Nemrégiben találtam Mrs. Liptonnál ezt a receptet, és annyira megtetszett, hogy szinte rögtön elkészítettem én is. Mascarponém nem volt itthon, csak sajtkrém, ezért ezzel készítettem, de így is isteni…

Tovább Szólj hozzá

paprika csirkemáj sajtkrém

2016. ápr 08.

Rizssaláta csípősen, sajttal

írta: Hajós Ágnes
Rizssaláta csípősen, sajttal

Újabb laktató, maradékmentő saláta medvehagymával Sokszor írtam már, hogy ételt nem szeretek kidobni, nem is nagyon szoktam. Rizsből valahogy sosem sikerül eltalálnom a kellő mennyiséget, mindig több lesz. Bár az is igaz, hogy annyira megszerettem a rizssalátát, hogy rizsfőzéskor már a másnapi…

Tovább Szólj hozzá

saláta tojás paprika sajt medvehagyma rizs majonéz

2016. feb 28.

Parasztreggeli, vagyis rántotta minden földi jóval

írta: Hajós Ágnes
Parasztreggeli, vagyis rántotta minden földi jóval

Extra laktató reggeli egy nyaralás emlékére Még valamikor kamaszkoromban, az akkori barátoméknál ettem először parasztreggelit. Emlékszem, valahol a Tisza mellett nyaraltunk és egy ráérős reggelen, mikor már nem ettek a szúnyogok, a nagy társaságnak egy hatalmas adag ilyen brutálisan laktató…

Tovább Szólj hozzá

tojás paprika sonka szalonna petrezselyem

2016. feb 11.

Padlizsános, tojásos lecsó, télen is imádjuk

írta: Hajós Ágnes
Padlizsános, tojásos lecsó, télen is imádjuk

Igazi nyár a télben, ezért éri meg nyáron szorgoskodni :) Nyáron, ha van időm, befőzök, elteszek mindenféle finomságot. Baracklekvár, paradicsomlé, erős pista, felezett barack és persze a lecsó. A lecsó igazából az egyik legegyszerűbb. Nagymamám utasítása szerint készítem, vagyis a szokásos módon…

Tovább Szólj hozzá

paradicsom paprika lecsó

2015. nov 28.

Omlett sült paprikával, rukkolával - pár perc boldogság

írta: Hajós Ágnes
Omlett sült paprikával, rukkolával - pár perc boldogság

Tartalmas reggeli csak nekem Sokszor korábban kelek, mint a család többi része (milyen meglepő :) ). Ilyenkor, ha a család ébresztése előtt van 15 percem, omlettet készítek magamnak. A fiúk is szeretik a tojást, de inkább megmaradnak a sima rántottánál, mindenféle cicoma nélkül, szóval az omlett…

Tovább Szólj hozzá

tojás paprika rukkola

2015. nov 18.

Bacon-ös, selymes paradicsomszószos penne csípősen

írta: Hajós Ágnes
Bacon-ös, selymes paradicsomszószos penne csípősen

20 perces tészta csak 6 összetevőből Ennek az ételnek nincs nagy története. Fél 12-kor konstatáltam, hogy nincs ebéd, kedves párom gyomorkorgása meg a konyháig elhallatszott. Benéztem a hűtőbe meg a kamrába, és alkottam. Nagy sikere volt, ahogy általában a hirtelen jött ötleteknek.   Csípős…

Tovább Szólj hozzá

paradicsom paprika sajt tészta bacon

2015. nov 09.

Pljeskavica sült paprikával

írta: Hajós Ágnes
Pljeskavica sült paprikával

Húspogácsa a balkánról, marinált kápiával A mostani bejegyzésemmel remélem, nem keltek akkora felháborodást, mint az Erdély cíművel :) Nincs mentségem... Régen égtem akkorát, mint miután azt kiraktam... A mostani ételről annyit merek csak mondani, hogy kedvelt a balkáni régióban. Eredetileg…

Tovább Szólj hozzá

paprika darált hús kápia

2015. aug 23.

Töltött paprika egyszerűen, régi recept szerint

írta: Hajós Ágnes
Töltött paprika egyszerűen, régi recept szerint

 A legismertebb nyári magyaros étel a mi konyhánkból Kedves nagymamám tegnap kinevetett a telefonban, mikor meghallotta, hogy megint egy recept miatt "zaklatom". Nem tudtam ugyanis ellenállni a harsogóan friss paprikáknak a piacon és szerencsére a hentesnél sem állt több méteres sor, tehát…

Tovább Szólj hozzá

paradicsom paprika darált hús

2015. aug 11.

Sült paprika tojással, reggelire

írta: Hajós Ágnes
Sült paprika tojással, reggelire

Apukám kedvenc reggelije sajttal, zöldségekkel A lecsót első sorban a sült paprika miatt szeretem. Még inkább a sülő paprika illata miatt. A gyerekkoromat idézi, mikor apukám tojással, néha szalonnával készítette, természetesen tojással. Sosem értettem, miért nem paprikás rántotta a neve, de ő így…

Tovább Szólj hozzá

tojás paprika

2015. júl 29.

Levest grillezni? Lehetséges!

írta: Hajós Ágnes
Levest grillezni? Lehetséges!

 Tárkonyos-zöldséges leves faszénen Nemrég, a sokat emlegetett grill-receptversenyen a kiírásban viccesen megjegyezték, hogy bármilyen pályaművet szívesen fogadnak, legyen az akár desszert vagy leves. Először megmosolyogtam a felvetést, aztán sütöttem egy desszertet, majd elkezdtem gondolkozni a…

Tovább Szólj hozzá

répa gomba paprika húsleves tárkony

2015. júl 25.

Egy kis lecsológia

írta: Hajós Ágnes
Egy kis lecsológia

A népszerű nyári étel története és a legegyszerűbb recept Mindenki természetesnek veszi, hogy ha nyár, akkor lecsó. Azt hinnénk, hogy ez egy ősi magyar étel, amit, miután Kolumbusz behozta a paradicsomot meg paprikát, rögtön magunkévá tettünk. De nem. Az említett két összetevőt egészen a IXX. század…

Tovább Szólj hozzá

paradicsom paprika

2015. júl 20.

Fasírttorta krumplipürével apukámnak

írta: Hajós Ágnes
Fasírttorta krumplipürével apukámnak

Férfias húsétel tortaköntösben Most már harmadik éve, hogy apukámat a születésnapján valami sós tortával lepem meg. Az első éveben egy kolbászos-kőrözöttes, sok összetevős torta volt, tavaly pedig egy zöld-fehér szendvicstorta. Idén egy kedves ismerősöm adta az ötletet, hogy legyen fasírttorta…

Tovább Szólj hozzá

csíra krumpli paprika sonka sajt darált hús

süti beállítások módosítása