2014. ápr 23.

Ismét egy színes étel lecsóval, édeskrumplival

írta: Hajós Ágnes
Ismét egy színes étel lecsóval, édeskrumplival

Pirított csirkemáj nyárízű körettel

A szülői házam mindig elég hideg volt, sokat fáztam, nagyon utáltam. Éppen ezért, legyen bármilyen forróság, én imádom. És mindent, ami a nyárral kapcsolatos.

Lassan kapható már a piacon paradicsomízű paradicsom, bár elég horror az ára. Nekem ilyenkor rögtön lecsót kell készítenem, hogy úgy érezzem, mindjárt itt a kedvenc évszakom (a másik kedvencem a kovászos uborka, már neki is álltam egy adagnak :) ).

Szerencsére a lecsó tökéletesen beilleszthető bármilyen diétába, mégis ízes, laktató. Ez esetben édesburgonyával és csirkemájjal készítettem, így ha lehet, még gyönyörűbb színes, étvágygerjesztő fogássá változott:

Lecsós csirkemáj pirított édesburgonyával

 DSC_5876s1

Hozzávalók 4 főre:

Fél kg paprika

40 dkg paradicsom

60 dkg csirkemáj

1 csokor petrezselyem

1 fej hagyma

2 kk pirospaprika

70 dkg édesburgonya

3 ek olívaolaj

Só, bors

 

A hagymát apróra vágjuk. Egy széles, magas falú serpenyőben egy ek olívaolajat hevítünk, üvegesre pirítjuk rajta a hagymát. Félrehúzzuk egy pillanatra, megszórjuk a pirospaprikával, majd rádobjuk a félcentis karikákra vágott paprikát. Megsózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk. Visszatesszük közepes lángra, fedő alatt addig pirítjuk, míg kicsit megpuhul, de még roppanós marad. Ekkor hozzáadjuk a centisre vágott paradicsomot és a falatnyi darabokra vágott májat. Mérsékeljük a lángot, lefedjük és kb. 5 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a májak közepe rózsaszín lesz. Ekkor megkóstoljuk, ha kell utánasózzuk és borsozzuk. A tűzről levéve megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel.

Közben az édesburgonyát megtisztítjuk, egycentisre karikázzuk. Lobogó vízben 5 percig előfőzzük, leszűrjük. A maradék olívaolajon, egy serpenyőben mindkét oldalukat megpirítjuk. Papírtörlőre szedjük, megsózzuk.

Tálaláskor a batátákat kör alakban elhelyezzük a tányéron, a közepébe szedjük a lecsós májat, petrezselyemmel díszítjük.

DSC_5875s1

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

paradicsom paprika csirkemáj lecsó édesburgonya petrezselyem batáta