2015. júl 14.

Melegszendvics sült hagymával, tükörtojással

írta: Hajós Ágnes
Melegszendvics sült hagymával, tükörtojással

Olcsó, de különleges reggeli Chuck ötlete alapján

Még mindig nagy kedvencem Chuck Hughes Kanadából, az ő műsorában láttam a következő melegszendvicset.

Az említett epizódban éppen a kórházi konyhán dolgozó kedves kollégákat látta vendégül, akiknek a munkájával teljesen elégedett volt. Kicsit furcsa volt arra a pár napra gondolni, mikor nekem a helyi kórházban kellett vendégeskednem és a legnagyobb jóindulattal sem tudtam elégedettséget színlelni (pedig én a menzai kaja nagy részét is szerettem).

Na, mindegy, mindenesetre a következő szendvicset a kórházi konyhások figyelmébe ajánlom, szerintem simán belefér még a legszűkösebb költségvetésbe is. Ja, igen, mondjuk van egy kis munka vele :)

 

Sült hagymás, sajtos toast tükörtojással

 DSC_3684s

Hozzávalók 4 főre:

8 szelet nagy toastkenyér

15 dkg könnyen olvadó sajt

60 dkg hagyma

4 tojás

Só, bors

Kevés vaj

Kevés olívaolaj

 

 

 

A hagymát nagyon vékonyra szeljük, egy ek olajon, alacsony lángon megfonnyasszuk. Megsózzuk, addig kevergetjük, míg enyhén megbarnul, karamellizálódik. Langyosra hűtjük. A sajtot vékonyan felszeljük.

A kenyerek egyik oldalát megvajazzuk. 4 szeletnek a nem vajas felére sajtszeleteket teszünk, rá egy kupac hagymát, majd ismét néhány szelet sajtot. Erre a jön a maradék kenyerek nem vajas fele. Egy teflonserpenyőbe tesszük őket (ugye a vajas felük ér a serpenyőhöz), lapáttal sűrűn nyomkodva megsütjük először az egyik oldalukat, majd a másikat.

Közben egy másik serpenyőben megsütjük a tükörtojásokat, a kész szendvicsek tetejére csúsztatjuk.

Sózzuk, borsozzuk, zöldséggel tálaljuk.

DSC_3690s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

tojás hagyma paradicsom sajt