2012. aug 24.

Nagymamám nyomdokaiban - eltevés

írta: Hajós Ágnes
Nagymamám nyomdokaiban - eltevés

Passzírozott paradicsom(lé) és erős pista

Ha nyár, akkor eltevés. Nagymamám még most, 78 éves korában is nyári napjai nagy részét zöldség- és gyümölcseltevéssel tölti. Mi nagyon kevés lekvárt meg befőttet eszünk, így ezeket nem vettem át tőle (2015: már ezekből is megvan több üveg).

Viszont a paradicsomlé és a darált csípős paprika elkészítését megtanultam. Két dolog miatt: spórolok vele, és tudom, hogy miből készül. És igen, egy kis tartósítószer is kerül bele , de azt gondolom, még így is egészségesebb lesz a késztermék, mint boltban kapható társai.

A paradicsomlé nekem elég sűrűre szokott sikerülni, de nem baj, felhasználáskor egyszerűen csak hígítani kell (az olaszoknál ez a fajta passata néven fut). Én leginkább bolognai szószhoz és paradicsomleveshez (itt egy különlegesebb recept) használom, de sok minden másba is teszek. Főzés közben mindig az jut az eszembe, mekkora kánikula volt aznap, mikor szó szerint verejtékben fürödve elraktam. De simán megérte.

A csípős darált paprika a boltokban Erős Pista néven fut aranyáron, de én évek óta nem vettem. Viszont imádom a csípős ízeket, ezért alaposan pusztítom a magam által készítettet, sőt, az utóbbi időben édesapám is rendel belőle :)

Paradicsomlé (passata) elrakás

 DSC_0299s

 

Hozzávalók:

Tetszőleges mennyiségű lucullus paradicsom (10 kg-ból 7 l lesz)

Na-Benzoát

 

A paradicsomokat félbevágjuk, a zöld részt kivágjuk, nagyjából feldaraboljuk. Egy lábasba tesszük (össze fog esni) és közepes lángon addig főzzük, míg szinte teljesen szétfő. A húsának teljesen puhának kell lenni. Ekkor elzárom a gázt, egy másik edény fölé teszem a paradicsom-passzírozót, és 3-4 merőkanalanként lepasszírozom.

DSC_0296s

DSC_0294s

 

Ami nem megy át, azt egy másik edénybe összegyűjtöm, merülőmixerrel pépesítem. Újra lepasszírozom, 10 kg paradicsomnál kb. 2 merőkanálnyi héj- és magdarabka maradhat, ezt eldobjuk. A passzírozott paradicsomot még egyszer felforraljuk, majd kimosott üvegekbe töltjük.

DSC_0298s

DSC_0297

A tartósítószerbe mártjuk az ujjunkat és az üvegek szájára kenünk belülről keveset. Jól bezárjuk a kupakkal. Két takarót egymásra teszünk, ráállítgatjuk az üvegeket, majd jól bebugyoláljuk. 3 nap múlva mehet a polcra.

 

Darált csípős paprika (Erős Pista) elrakás

 

DSC_0328

 

Hozzávalók kb. 10 üvegre:

1,5 kg erős piros paprika (lehet akár zöld is, csak nagyon csípős legyen)

150 g só

Szalicil

 

A paprikák szárát levágjuk, a többi részét magokkal együtt nagyobb darabokra vágjuk.

DSC_0319

Késes robotgépben a sóval több kis adagban finomra vágjuk.

DSC_0324s

Kicsi üvegekbe töltjük, mindegyik tetejére szórunk 1/3 mk Na-Benzoát, jól lezárjuk, mehet is a polcra.

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért! 

Szólj hozzá

paradicsom paprika