Mellőzött testrészek - különleges ételek
Nyelv és láb, meg kell kóstolni!
A mai modern gasztronómiában és táplálkozásban nem nagyon jut hely olyan állati részeknek, amit nyersen nem mindenki vesz szívesen a kezébe. Pedig régebben az emberek az utolsó csont-bőrdarabig elfogyasztották a levágott, feldolgozott jószágokat. Semmi sem ment veszendőbe, és biztos vagyok benne, hogy mégsem finnyáskodott senki, mikor el kellett fogyasztani a számunkra ma már furcsa ételeket.
Mint többször említettem, gyűjtögető vagyok. Ha látok egy érdekességet pl. a hentesnél, megveszem és lefagyasztom, majd ha megérik bennem a recept, elkészítem.
Még a télen kaptam egy borjúlábat (patával!) és vettem egy sertésnyelvet is.Tudom, ez utóbbi nem szokatlan, de én utoljára a nagymamámnál láttam elkészítve, sőt, a párom se nagyon kóstolt még vele semmit. Egy kicsit kutakodtam a neten, hozzátettem a tudásomat és nekiálltam főzni. A főtt, majd bepaprikázott-fokhagymázott nyelvet akár felvágott helyett is ehetjük, a rakott borjúlábat pedig mindenki kedvelni fogja, aki szereti a kocsonyát, savanyú káposztát vagy valaha már volt szerencséje a rántott változathoz.
Abált sertésnyelv
Hozzávalók:
1 sertésnyelv
3 gerezd fokhagyma
Pirospaprika
Só
A nyelvet annyi sós vízben, ami bőven ellepi, lassú tűzön puhára főzzük. Kivesszük, langyosra hűtjük, levágjuk róla a bőrt. A fokhagymát átnyomjuk, minden oldalon bekenjük a húst, majd alaposan megszórjuk pirospaprikával. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeletelhetjük ízlés szerinti vastagságúra.
Rakott borjúláb
Hozzávalók 4 főre:
2 borjúláb
1 abált nyelv
50 dkg savanyú káposzta
4 dl tejföl
1 ek pirospaprika
Só
15 dkg juhtúró
Kicsi olaj
A borjúlábat bő vízben megfőzzük (ha leveszöldséget is adunk hozzá, leszűrve bármilyen leves alapjául felhasználhatjuk). Ez elég hosszú idő, kb. 6 óra. Akkor jó, ha a végén a csontokat ki lehet húzni. Mikor kicsit kihűlt, kivesszük a csontokat, a megmaradt bőrt-húst folpackba csomagoljuk, a végeit megcsavarjuk, mint a szaloncukrot. Hűtőbe tesszük másnapig.
A savanyú káposztát kicsit összevágjuk, egy kiolajozott jénaiba tesszük. Kivesszük a megdermedt borjúlábat, vékony karikákra vágjuk, rátesszük a savanyú káposztára. Erre fektetjük a hajszálvékonyra szelt nyelvet. Rámorzsoljuk-daraboljuk a juhtúrót, majd rákanalazzuk a pirospaprikával és kevés sóval elkevert tejfölt. 40-45 percre 180 fokos sütőbe tesszük.
Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!