2015. nov 06.

Sós rizskoch, a maradékmentő

írta: Hajós Ágnes
Sós rizskoch, a maradékmentő

A főtt rizs és sült hús új élete

Lassan szokásommá válik, hogy az "ételt nem dobunk ki" szlogen jegyében hetente legalább egyszer maradékmentő fogást készítsek.

Így volt ez múltkor is, a nagy családi banzájnál elméreteztem a rizsadagot, meg egy kevés hús is maradt. És mivel a rizs főzéséhez kevés húslevest is használtam, édes rizskochot szóba se jöhetett. De nem is bántam meg, nagyon finom lett :)

(A kép csalóka, a receptet négy főre írtam, de csak két főre készítettem)

 

Maradékmentő sós rizskoch

DSC_1677s

Hozzávalók 4 főre:

2 nagy csésze (2,5 dl) főtt rizs

3-4 szelet sült hús

1 kis csokor kapor

1 csokor petrezselyem

10 dkg feta

1 csésze tejszín

1 nagy tojás

Só, bors

10 dkg vaj

 

A vajjal kikenünk egy 20x20-as, magas falú tűzálló tálat. A többiből 4 dkg-ot felolvasztunk (langyosra hűtjük), a tojással együtt belekeverjük a tejbe. A kaprot és a petrezselymet apróra vágjuk, a húst széttépkedjük. Egy tálban összekeverjük a rizst, húst, felkockázott fetát, a vajas tejet és a zöldfűszereket. Megkóstoljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Belesimítjuk a tűzálló tálba, a tetejére csipegetjük a maradék vajat. 190 fokos sütőben kb. fél órát sütjük (sütőfüggő). Akkor jó, ha a teteje kicsit megbarnul, és a közepe már nem folyik.

Kivéve kicsit kihűtjük, szeletekre vágva, salátával kínáljuk.

DSC_1678s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

tejszín rizs kapor feta petrezselyem