2019. már 05.

Krumplisaláta (nem is) kicsit másképp

írta: Hajós Ágnes
Krumplisaláta (nem is) kicsit másképp

Pikáns-fűszeres saláta sok zölddel

Nagyon szeretem a krumplisalátát, mindig keresem az ötleteket, amivel különlegessé lehet tenni. Szerencsére a krumpli és a majonéz szinte semleges íze a legtöbb általam szeretett összetevőtől különleges lesz.

A mostani változatban nincs semmi extra dolog, mégis, így összességében eltér annyira az eredetitől, hogy meg akarjam osztani veletek. Mi még nyáron grillhúsokhoz fogyasztottuk, de hűvösebb időben is a sültes tálak megfelelő kiegészítője lehet :)

 

Mustáros-tormás krumplisaláta

Hozzávalók 4 főre:

60 dkg krumpli (ha lehet, kisszemű)

Fél üveg kapribogyó (5 dkg)

2 nagy szál újhagyma a zöldjével együtt

10 dkg bébispenót

4 nagy ek mascarpone

3 ek vörösborecet

2 tk magos mustár

2 ek ecetes torma (lehet erős)

2 ek tej

2 ek olívaolaj

1 tk só

4-5 tekerésnyi frissen őrölt bors

 

A krumplit héjában megfőzzük, kihűtjük, meghámozzuk, kis falatnyi darabokra vágjuk. Hozzákarikázzuk az újhagymát, a felekbe-negyedekbe vágott kapribogyót és a bébispenótot.

A mártáshoz simára keverjük a mascarpone-t a borecettel, a mustárral és a tormával, a tejjel, sóval, borssal és az olívaolajjal. A zöldségekkel is összeforgatjuk. Megkóstoljuk, ha kell, még adhatunk hozzá sót.

Fogyasztás előtt behűtjük.

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

krumpli mascarpone újhagyma torma kapri borecet bébispenót