2020. már 25.

Sváb pecsenye diós burgonyával

írta: Hajós Ágnes
Sváb pecsenye diós burgonyával

Lajcsi főétele felturbózva

Még mindig előszeretettel nézem a régi Vacsoracsata adásokat, időnként jókat röhögök rajta, időnként viszont szuper ötleteket kapok.

Valamelyik nap éppen Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi volt a soros. Az előtte való napokon szinte folyamatosan fintorgott, szinte semmi nem ízlett neki, úgyhogy roppant kíváncsi voltam, mit alkot majd.

A körítés, vagyis a vendégfogadás szuper volt. De engem jobban érdekeltek az ételek és a leves után tényleg valami érdekeset láttam. 

Rá is kerestem a neten, de pont ilyen receptet nem találtam, így a műsorból és egy szegényes leírásból nyertem az ötleteket. Emellett Lajcsi sertésből készítette, én meg csirkéből, meg még pár dolgot hozzátettem az íz kedvéért. Finom lett :)

 

Lagzi Lajcsi sváb pecsenyéje diós burgonyával

Hozzávalók 8 főre:

20 dkg füstölt, félig húsos szalonna

2 fej hagyma

1-1 piros, zöld és sárga kaliforniai paprika

6 csirke felsőcomb-filé

1 ek pirospaprika

2 ek mustár

3 dl passzírozott paradicsom

3-4 dl alaplé

1 nagy ág rozmaring

Kevés liszt v. étk. keményítő

Kb. 1 kg krumpli, ha lehet kis vagy közepes szemű

15 dkg durvára darált dió

Só, bors

Olaj vagy zsír

 

A szalonnát, a paprikát és a húst felcsíkozzuk, a hagymát durvára vágjuk.

A szalonnát egy lábasban zsírjára sütjük (ha kell, egy kis olajjal segítsünk neki), de nem teljesen pörcösre. Kiemeljük, félretesszük, mehet a helyére a husi, alaposan körbepirítjuk, majd mehet a szalonnához pihenni. A visszamaradt zsírba szórjuk a zöldségeket. Magas lángon kevergetve pirítjuk pár percig, majd rászórjuk a pirospaprikát, átforgatjuk, felöntjük az alaplével, beletesszük a mustárt és a rozmaringot. Puhára, de még haraphatóra főzzük a zöldségeket, közben a lé egy részét is elforraljuk. Visszatesszük a husikat, beleöntjük a paradicsomlevet, összeforraljuk, sózzuk, borsozzuk.  Akkor jó, ha annyi szaft marad rajta, hogy egy ujjnyival ellepje. Ha nem annyi, kevés vízzel vagy alaplével pótoljuk. Mikor az íze jó, egy kis vízzel elkevert liszttel vagy étk. keményítővel besűrítjük, kiforraljuk.

Közben elkészítjük a köretet: a krumplit héjában megfőzzük, langyosra hűtjük, meghámozzuk. Kockákra vágjuk, forró olajban vagy zsírban pirosra sütjük, kivéve papírtörlőre szedjük pár percre.Végül megsózzuk és megforgatjuk a darált dióban.

Tálaláskor pár ek krumplit tányérra szedünk, a paprikás-húsos raguval körítjük.

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

dió krumpli csirkecomb kaliforniai paprika