2013. már 02.

Haltál töbféle körettel, sajtszósszal

írta: Hajós Ágnes
Haltál töbféle körettel, sajtszósszal

Többfél hal többféleképpen sütve akár az ünnepi asztalra is

Ismét ismeretlen területre tévedtem. Ritkán készítek halat, pedig nagyon szeretem. Az egyik boltban pár hete szemezni kezdett velem két kisebb pisztráng, vittem is haza hétvégére. Nemsokkal ezután a számítógépen való böngészés közben felfedeztem a Tarka Bárka Blog versenykiírását, sok kikötés nem volt, egyszerűen egy halételt kellett elkészíteni, édesvízi vagy tengeri hal kategóriában. Mivel a pisztráng már a fagyasztóban volt, sokat nem gondolkodtam, hogy melyiket válasszam. És mivel imádom a haltejet, gyorsan vettem azt is, meg egy kis afrikai harcsát (amit nevével ellentétben nem Afrikában fogtak :) ). Indulhatott a főzés, ez lett belőle:

Sülthal-tál burgonyákkal és sajtszósszal

 DSC_1664s

Hozzávalók 2 főre:

2 kisebb pisztráng (összesen 400-450 g)

20 dkg haltej (ponty)

20 dkg afrikai harcsafilé

5 szelet bacon

2 szelet fonott kalács

1 lime

Só, fehér bors

1 tojás

15 dkg liszt

Sör

1 l extra szűz olívaolaj

1 közepes édesburgonya

3 csicsóka

3 közepes burgonya

10 dkg camembert

10 dkg kéksajt

Fél dl rosé

2 ek vaj

2 ek liszt

4 dl tej

 

A szószhoz a vajat felolvasztjuk egy lábasban, rászórjuk a lisztet, simára keverjük, majd folyamatos keverés mellett felöntjük a felforrósított tejjel. Mikor elkezd besűrűsödni, belekockázzuk-, morzsoljuk a sajtokat, beleöntjük a bort, megvárjuk, míg felolvadnak és a mártás besűrűsödik. Ekkor botmixerrel simára keverjük, megkóstoljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fedőt teszünk rá, nehogy megbőrösödjön a teteje.

A burgonyákat meghámozzuk, 2 cm-es kockákra vágjuk, sütésig vízben tartjuk.

A tojást összekeverjük a liszttel és annyi sörrel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, félretesszük.

A fonott kalácsot késes robotgépbe tesszük, apró morzsára aprítjuk.

A bacon-öket kicsit fedve egymásra fektetjük, rátesszük a megborsozott harcsafilét, ráhajtogatjuk a szeleteket.

A pisztrángokat megmossuk, kívül belül sózzuk, szintén meghintjük fehér borssal, a hasüregébe 3-3 vékony szelet zöldcitromot teszünk.

A haltejeket 3 percre lobogó forró vízbe tesszük, majd szűrőkanállal kiszedjük, alaposan megsózzuk.

Egy lábasba öntünk 8 dl olajat, felforrósítjuk, beledobjuk a konyharuhában kicsit megszárítgatott burgonyakockákat.

Miközben sülnek, egy serpenyőbe öntünk 1 ek olívaolajat, rátesszük a bacon-be göngyölt harcsát, mindkét oldalát 5-5 percig sütve elkészítjük, kivesszük, melegen tartjuk. Ebbe a serpenyőbe öntjük a maradék olívaolajat, felforrósítjuk.

A pisztrángokat megforgatjuk a kalácsmorzsában, jól rányomkodjuk. Beletesszük az olajba, mérsékeljük kicsit a lángot, szintén öt-öt perc alatt megsütjük mindkét oldalukat vigyázva, hogy a lime-szeletek ne essenek ki.

Ha a krumpli ropogósra sült, kiszedjük, egy tálba tesszük. A haltejeket megforgatjuk a sörtésztában és ebben az olajban pillanatok alatt világosbarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük.

DSC_1661s

DSC_1668s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

rozé harcsa krumpli pisztráng hal citrom sajt csicsóka édesburgonya