2015. feb 11.

Csábító édesség csokival, mogyoróval

írta: Hajós Ágnes
Csábító édesség csokival, mogyoróval

 Polenta édesen, mogyorókrémmel, pudinggal

Ezt a sütit nem most készítettem, még valamikor nyáron jött rám a kreatívkodás. Éppen mindenféle diétás oldalt tanulmányoztam, mikor rájöttem, hogy az általam nagyon szeretett polenta édesen is finom. A földimogyoró és a csoki egyébként is jó barátok, egy kis sóval és kicsit kesernyés kakaóporral pedig igazi ínyencség :)

 

Mogyorós, darás süti csokival

DSC_0989s 

Hozzávalók:

Az aljához:

5 dl tej

4 ek földimogyorókrém

5 ek kukoricadara

Cukor (vagy más édesítő) ízlés szerint

 

A csokikrémhez:

4 dl tej

1 csomag csokoládés pudingpor

Cukor (vagy más édesítő) ízlés szerint

 

A tetejére:

2 ek kakaópor

Pár mk nagy szemű só

 

Az alsó réteghez a tejet felforrósítjuk, simára keverjük benne a mogyorókrémet. Cukrot adunk hozzá fokozatosan, míg ízlésünknek megfelelően édes lesz. Ekkor takarékra vesszük a lángot, beleszórjuk a kukoricadarát. Folyamatosan keverjük, míg besűrűsödik. Ekkor egy 20x30 cm-es tepsit kibélelünk folpack-kal (a szélein lógjon ki), belesimítjuk a masszát, félretesszük.

A krémhez egy dl tejben simára keverjük a pudingport. A maradék tejet felforraljuk, belekeverjük a pudingos tejet és ízlés szerint beédesítjük. Állandóan keverve ezt is besűrítjük, a már kissé megszilárdult darás részre kenjük, elsimítjuk.

Rászitáljuk a kakaóport, majd hűtőben teljesen kihűtjük.

A fóliánál fogva kiemeljük a tepsiből, majd vékony késsel felszeleteljük. A tetejét durva szemű sóval díszítjük.

DSC_0987s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

tej csokoládé kukoricadara