2015. feb 27.

Kacsamell, körte és vörösbor - (nem csak) szerelmeseknek

írta: Hajós Ágnes
Kacsamell, körte és vörösbor - (nem csak) szerelmeseknek

Amikor az étel a lelket is gyógyítja

Még Valentin nap előtt úgy éreztem, hogy szép lassan kezdek depresszióba esni. Pár hónapja folyamatosan készültem életem egy nagy eseményére, amiből végül kimaradtam. Meg össze is jött minden, a háztartási gépeim is egyszerre adták be az unalmast és még sorolhatnám. Szóval én, az örök optimista, hirtelen nem találtam az életem célját.

Persze, ott vannak az okos meg szép gyerekeim és a főzőtudományom, de pár napra akkor is eluralkodott rajtam a szomorúság.

Aztán kisütött a nap, az idő is pár fokkal melegebb lett, én pedig összeszedtem magam, és nem voltam hajlandó a negatívumokkal foglalkozni. Elhatároztam, hogy a padláson lévő holmikat felhasználva (rengeteg minden van) kicsit kreatívkodok, lakásfelújítok (nemsokára indul a DIY rész itt, a blogon!). Na, meg persze főzök. Mert ehhez értek és biztos, hogy sikerélményem lesz.

Így Valenti-napra megleptem a páromat (meg persze magamat) ezzel a színeiben is szemet gyönyörködtető étellel.

 

Kacsamell kéksajtkrémmel, borban párolt körtével, aszalt paradicsomos kuszkusszal

 DSC_3775s

Hozzávalók 4 főre:

4 db kacsamell

5 dkg vaj

3 dl 20 %-os főzőtejszín

15 dkg kékpenészes sajt

7 dl száraz vörösbor

2 ek méz

4 db kisméretű, nem túl érett körte

15 dkg kuszkusz

5 db aszalt paradicsom

Só, bors

 

A kacsamelleket lehártyázzuk, a bőrüket óvatosan beirdaljuk (a húsba ne vágjunk bele!), sózzuk, borsozzuk, majd bőrös felükkel lefelé egy forró serpenyőbe fektetjük. Addig sütjük, míg a zsír kisül belőle (ez mindig kiöntjük), majd az oldalaira is kérget sütünk. 180 fokra előmelegített sütőben további 10-15 percig sütjük, majd kivéve 5-10 percet pihentetjük.

A főzőtejszínt egy lábasban felforrósítjuk, belemorzsoljuk a kéksajtot, alacsony lángon, időnként megkeverve óvatosan addig forraljuk, míg híg krém állagot kapunk. Megkóstoljuk, ha kell, sózzuk.

A vörösbort feltesszük forrni a mézzel, amíg a mennyisége a harmadára redukálódik. Ekkor a körtéket meghámozzuk, félbe, esetleg harmadba vágva 5 percig főzzük benne.

A kuszkuszt egy tálba szórjuk, hozzáadjuk az apróra vágott aszalt paradicsomot és megsózzuk. Felöntjük kétszeres mennyiségű forrásban levő vízzel, majd letakarjuk 10 percre. ezután villával óvatosan fellazítjuk.

Tálaláskor egy adag kuszkuszt a tányér közepére helyezünk, melléteszünk 2-3 kanál kéksajtkrémet, 1 körtét szépen felvágva, majd a kacsamellet is 2-3 rusztikusabb darabban.

DSC_3769s

DSC_3768s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

körte tejszín vörösbor kacsamell kuszkusz kéksajt aszalt paradicsom roquefort