2016. jún 21.

Sajtos zsemle a hűtőből

írta: Hajós Ágnes
Sajtos zsemle a hűtőből

Ropogós sajtos-vajas zsemle a reggeli asztalra

Van az úgy, hogy a jó kajához szokott család reggel friss péksütit követel. De nekem sincs kedvem mindig két órával korábban kelni, így ha tehetem, lopok egy órát magamnak.

A kenyértésztához ugyanis a szokásosnál kevesebb élesztőt teszek és a buciformázás után beteszem a tepsi(ke)t a hűtőbe. Reggel pedig még kómásan bekapcsolom a sütőt, megszórom a tetejüket sajttal és egy óra múlva már eheti is a család a ropogós zsemléket.

Hűtős sajtos zsemle

DSC_0469s

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2,5 dl tej

5 dkg vaj

1,5 dkg élesztő

1 tk cukor

2 tk só

10 dkg reszelt sajt

 

A tejben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, de nem futtatjuk fel. A lisztet egy tálba szórjuk, megsózzuk, a közepébe egy mélyedést készítünk. Beleöntjük a felolvasztott, de nem forró vajat és az élesztős tejet, megdagasztjuk.

10 részre osztjuk, gombócokat formázunk belőle. Tepsire ültetjük egymástól 10 cm távolságban, betesszük a hűtőbe (ha kicsi a hűtő, két kisebb tepsire osszuk el). Egy éjszakára bent hagyjuk.

Reggel kivesszük, elosztjuk a tetejükön a reszelt sajtot, 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 20-25 percig sütjük, míg a zsemle megbarnul, a sajt pedig megsül a tetején. Fogyasztás előtt rácson kihűtjük.

DSC_0468ss

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

sajt vaj zsemle