2016. dec 06.

Karácsonyfa-keksz naranccsal, dióval

írta: Hajós Ágnes
Karácsonyfa-keksz naranccsal, dióval

Egyszerű süti az ünnepre hangolva

A karácsony nekem azóta ünnep újra, mióta gyerekeim vannak.

Mikor még én voltam gyerek, valahogy mindig sejtettem, hogy nem valami mesebeli lény hozza az ajándékot, de a szüleim sem erőltették a Jézuskát. Egyáltalán nem voltunk/vagyunk vallásosak, attól még ugyanúgy vártuk a tesómmal a szentestét.

Sőt, a nagy sütihalom sem volt nálunk szokás, sem a sült hal, de anyukám vagy a nagymamám isteni hidegtálakat készített. Aztán kamaszkoromban, meg az első gyermekem születése előtt csak a buli- meg a zabalás-élmény maradt :)

A hidegtálakkal egyelőre hiába erőlködöm itthon, a kölkök nem szeretik, a sütit viszont annál inkább. Ilyenkor Évike sütijeiből sok készül, de mindig keresek pár újat is.

Ezt még tavaly találtam Puffinnál itt, kicsit megvariáltam, nem "nagyon mogyorós" lett, hanem diós-narancsos. Igazi karácsonyi ropogtatnivaló, nem is maradt a fotózásra, így most újra elkészítettem :)

 

Narancsos-diós-csokis keksz

dsc_2737s

Hozzávalók:

20 dkg vaj

30 dkg liszt + a nyújtáshoz

5 dkg porcukor

1 tojássárgája

20 dkg darált dió

10 dkg étcsoki

1 narancs reszelt héja

1 ek tejföl

 

A tetejére:

5 dkg étcsoki

3 dkg vaj

Színes cukorgyöngyök

 

A lisztet, cukrot és diót egy tálba szórjuk, a reszelő durva részén belereszeljük a jéghideg vajat. Kezünk között morzsásra dörzsöljük, nagyjából legyen egyenletes. Hozzáadjuk a tojássárgát, a finomra reszelt csokit, a tejfölt és a narancshéjat, tésztává dagasztjuk. Folpackba csomagoljuk és egy órára hűtőbe tesszük.

Lisztezett deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, háromszögeket vágunk belőle, szilikonos sütőlapos tepsire tesszük, 180 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük (sütőfüggő, figyelni kell!). Rácson kihűtjük.

A díszítéshez a csokit összemelegítjük a vajjal, megcsorgatjuk a kekszeket. Rögtön megszórjuk a dekorcukorral és/ vagy gyöngyökkel.

 dsc_2734s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

dió csoki narancs