2012. okt 08.

(Nem)mindennapi kenyereim

írta: Hajós Ágnes
(Nem)mindennapi kenyereim

Az első próbálkozások

Azok csoportjába tartozom, aki nem nagyon szokott kenyeret fogyasztani. Nem az íze miatt, hanem mert rengeteg benne a szénhidrát. Imádok enni, de ha lehet, nem kenyérrel akarok jól lakni.

Néha azonban nagyon megkívánom, az utóbbi időben két receptet is kipróbáltam, amit szívesen ajánlok mindenkinek. Az első életem első olyan kenyere, amit saját recept alapján készítettem. Az aszalt paradicsomhoz nagyon a passzol a rozmaring, ezekkel akartam egy levegősebb, telt ízű kenyeret. Sikerült is, bár inkább kalácsra emlékeztet az állaga, de akkor is nagyon szerettük.

A második nem az én ötletem, itt találtam. Kevés változtatást után megsütöttem, nagyon finom lett. Nem lehet szépen szeletelni, csak szeletkéket tépkedni belőle, pont ez a varázsa.

Tehát, dagasztásra fel, aztán lehet morzsázni!

Mindkét kenyér kitűnő kísérője pl. sütőtök-, vagy bármilyen más krémlevesnek (receptjeim itt).

Aszalt paradicsomos, rozmaringos kenyér

DSC_0801s

Hozzávalók:

50 dkg tönköly fehérliszt

3 dkg élesztő

5 dl tej

1 mk só

2 tojás + 1 sárgája

1 kk cukor

5 dkg vaj + a kenéshez

3 dkg aszalt paradicsom

10 cm-s ág rozmaring

 

A tejet langyosra melegítjük. 2 dl-hez hozzákeverjük a cukrot, a megolvasztott vajat, belemorzsoljuk az élesztőt, megvárjuk, míg felfut. A liszthez adjuk a sót, 1 tojást és a sárgáját, az élesztős tejet és a maradék langyos tejet. Apróra vágjuk az aszalt paradicsomot és a rozmaring leveleit, hozzáadjuk a többi hozzávalóhoz. Villával összekeverjük, egy szinte folyós tésztát kell kapnunk. Egy nagy tálba öntjük, nedves konyharuhával letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük (nem kell neki sok idő). Mikor kész, villával megint átkeverjük, majd egy tetszőleges formájú, kivajazott tűzálló tálba öntjük. Itt is kelesztjük kicsit, majd a tetejét megkenjük felvert tojással és 160 fokos sütőben pirosra sütjük.

DSC_0796ss

Rácson kihűtjük.

 

Tépkedős sajtos kenyér

 DSC_2208s

Hozzávalók:

0,5 kg liszt

1 tk só

1 ek cukor

8 dkg vaj+a kenéshez

10 dkg reszelt füstölt sajt

10 dkg reszelt gouda (vagy más, zsíros sajt)

2 dkg élesztő

3 dl tej

 

Megolvasztunk 4 dkg vajat, hozzáöntjük a tejet (ha nem langyos, kicsit melegítünk rajta), belekeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt.  Megvárjuk, míg felfut. A lisztet megsózzuk, hozzáadjuk a reszelt goudát, majd az élesztős tejet, összegyúrjuk, majd langyos helyen, nedves konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán 30x30 cm-es négyzetté nyújtjuk. Kenhetőre olvasztjuk a maradék 4 dkg vajat, ezzel megkenjük a tésztát. Rászórjuk a füstölt sajtot, egyenletesen eloszlatjuk mindenhova, rányomkodjuk. Négy egyforma széles csíkra vágjuk, egymásra tesszük, megnyomkodjuk. Ezt is négy részre vágjuk, és ezt is egymásra tesszük. Kivajazunk egy 20 cm-es cipóformát (vagy szilikonos sütőpapírral kibéleljük), belefektetjük a rudat, ismét letakarva kelesztjük még fél órát. 180 fokos sütőbe toljuk, addig sütjük, míg megbarnul a teteje. Tűpróbával nézzük meg, hogy megsült a közepe.

DSC_2213s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért! 

Szólj hozzá

kenyér sajt rozmaring füstölt sajt tönkölyliszt aszalt paradicsom