2016. aug 14.

Szilvás-túrós süti liszt nélkül

írta: Hajós Ágnes
Szilvás-túrós süti liszt nélkül

Gyors keverem-kavarom süti karamellizált szilvával

Néha, mikor a neten nézelődök új ötletek után kutatva, egy-egy recept szinte beleég az agyamba. Vagy azonnal elkészítem, vagy kivárom a szezont és az először megjelenő friss zöldségre, gyümölcsre lecsapva állok neki.

Ez utóbbi történt most is, Marisz blogján még tavaly ilyenkor láttam ezt a sütit, és rögtön neki akartam állni, de valamiért elmaradt. Idén viszont az első alkalommal, mikor szembejött velem a szilva a piacon, megsütöttem. 

Biztos nem utoljára, hiszen pont nekem való: a karamellt imádom, a szaftos, villával ehető sütiket szintén és még liszt sincs benne.

Persze nem fogyókúrás a sok cukor miatt, de legalább egy mumus kilőve :)

És munka sincs vele sok, elég egy robotgép, 10 perc munka és mehet is sülni :)

Elvileg meg kéne várni, hogy kihűljön, de mi simán kikanalaztuk a tepsiből, alig tudtam egy keveset megmenteni, hogy lefotózzam.

(Ha már szilva, szilvás gombóc receptemet itt találod :) )

Túrós-szilvás süti

yash

Hozzávalók egy 20x30-as tepsihez:

50 dkg túró

3 tojás

3 ek étk. keményítő

10 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 citrom héja

1 tk sütőpor

1 csipet só

10 dkg kristálycukor

40 dkg szilva

1 citrom leve

Vaj + zsemlemorzsa a tepsihez

 

A kristálycukrot egy serpenyőbe szórjuk, ráöntünk 2 dl vizet. Kevergetve megvárjuk, míg feloldódik a cukor, majd forralva elpárologtatjuk a vizet. Mikor elkezd már barnulni a karamell, de még nem sötét, hozzáadjuk a felezett, magozott szilvákat, ráöntjük a citromlevet. Mikor kicsit megpuhul és levet ereszt, el is zárjuk a gázt. A szilvákat lecsepegtetjük szűrőn, de a levet felfogjuk.

A tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgákat porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, beleforgatjuk a reszelt citromhéjat, a túrót, a sütőport és a keményítőt. Végül mehet hozzá a tojásfehérjehab is.

A tepsit kikenjük vajjal és megszórjuk zsemlemorzsával, belesimítjuk a massza felét. Elosztjuk rajta a sült szilvákat, befedjük a maradék túrós eleggyel.

180 fokos sütőbe toljuk 35-40 percre. Kivéve meglocsoljuk a szilva levével és hagyjuk teljesen kihűlni. Kockára vágva tálaljuk.

DSC_1538s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

szilva túró citrom