2014. okt 31.

Szilvás gombóc - végre!

írta: Hajós Ágnes
Szilvás gombóc - végre!

 Igazi nagymamaféle, puha tésztájú, abbahagyhatatlan szilvás gombóc, neked is sikerülni fog!

Vannak olyan ételek, aminek szó szerint rettegek az elkészítésétől. Ez általában azért van, mert egyszer megpróbáltam, de az eredmény egy katasztrófa volt, miközben mások félkézzel elkészítik. Sokáig ez a palacsinta volt, itt már leírtam, hogy miért. Aztán a gnocchi, az meg szétfőtt, de aztán megtanultam és most már mindenféle formában, ízesítéssel készítem.

És ott volt a szilvás gombóc. Már az anyukám is mirelitet vett, mert ő bizony nem koszolja össze az egész konyhát, ráadásul elég hosszadalmas is az elkészítése. Teljesen meg tudtam érteni, de akkor is... Egyik ismerősömnél voltam, mikor láttam, hogy a nagymamája milyen játszik könnyedséggel gyúrja, főzi (mérleg nélkül, érzésre!) és akkor megszületett az elhatározás, hogy ezt nekem is meg KELL tanulnom.

Pár évvel ezelőtt, az első próbálkozásra simán szétfőtt, úgyhogy elszállt a lelkesedés, egészen egy héttel ezelőttig. Akkor ugyanis szétnéztem Fűszermánia Gabi blogján, ahonnan a 19. Blogkóstoló alkalmából választanom kellett. Ő azt írja itt, hogy ez a nagymamája receptje és tényleg nagyon jó lett! Az én finnyás gyerekeim is falták, de még így is maradt :)

Kisétkűek lefelezhetik a mennyiségeket, vagy a kész gombócok felét még főzés előtt, egymástól kis távolságra lefagyaszthatják, mikor kemény egy zacskóban lehet tárolni, és legközelebb csak elő kell venni, még fagyosan a forró vízben készre főzni. Jó étvágyat hozzá!

 

 Szilvás gombóc

DSC_2298s

Hozzávalók 30 nagy darabhoz:

1 kg „lisztes” fajta burgonya

30 szem szilva

35 dkg liszt (ha nagyon lágy lenne a tészta, még tehetünk hozzá)

1 csipet só

10 dkg kacsazsír

2 ek búzadara

5 ek kristálycukor

2 ek fahéj

3 ek olaj

30 dkg zsemlemorzsa

Porcukor a tálaláshoz

 

A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, krumplinyomón átnyomjuk. Akkor jó, ha morzsálódik, nem „krémes” az állaga. Hozzáadjuk a puha zsírt, a lisztet, a búzadarát, sót és alaposan megdagasztjuk.

Az olajon barnára pirítjuk a morzsát, félretesszük. A cukrot összekeverjük a fahéjjal. A szilvákat egyik oldalukon bevágjuk, kivesszük a magjukat, helyükre 1-1 kiskanál fahéjas cukrot teszünk, visszacsukjuk.

DSC_2277s

Nedves kézzel nagyobb diónyi tésztát ellapogatunk az egyik tenyerünkben, ráteszünk egy szilvát és köréügyeskedjük. Lobogó vízben addig főzzük, míg feljönnek (nekem nagy szilváim voltak, ezért nem jött fel, de kb. 3 perc főzés elég volt neki).

Szűrőkanállal óvatosan kivesszük, és azonnal meghempergetjük a morzsában.

DSC_2289s

Porcukorral megszórva tálaljuk.

DSC_2287s

Tippek:

A fahéjas cukrot pont azelőtt kell a szilvába tölteni, hogy beburkolnánk a tésztával, különben levet ereszt.

Több részletben kell főzni, különben nagyon elhűl a víz és szétfőnek a gombócok.

Egymás mellé tegyük egy tálra rögtön a morzsázás után, ne egymás tetejére, mert megrepednek. Kis állás után már felhalmozhatjuk.

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

szilva burgonya krumpli cukor kacsazsír fahéj