2016. nov 26.

Túrógombóc sütőben sütve, fűszeresen

írta: Hajós Ágnes
Túrógombóc sütőben sütve, fűszeresen

 Mindenki kedvence egy kicsit különlegesebben

Nagymamám túrógombóca (számomra) a legjobb a világon, ehhez kétség nem férhet. Meg is mutattam már itt, egy kis eperrel felturbózva.

De nemrég a fb-n valamelyik csoportban találkoztam a sütőben sült verzióval és nagyon megtetszett, el is készítettem. Ez is ellenállhatatlanul finom lett, igazából nem is tudnám megmondani, melyik a jobb. Pillanatok alatt elfogyott...

Az ötlet és az alap recept innen van, kicsit változtattam rajta, hogy az ízét különlegesebbé tegyem, a gombócokat pedig kicsit puhábbá.

 

Sütőben sült túrógombóc

dsc_1058s

Hozzávalók 4 főre:

50 dkg túró

10 dkg búzadara

4 tojás

0,5 l tejföl

1 citrom lereszelt héja

8 dkg porcukor

1 zacskó vaníliás cukor

1 mk őrölt kardamom

1,5 tk fahéj

 

A túrót összekeverjük 2 tojás sárgájával (a fehérjéket félretesszük későbbre), a porcukorral, a citromhéjjal, csipet sóval és a búzadarával. Egy órára tegyük hűtőbe, hogy a búzadarának legyen ideje magába szívni a nedvességet.

Közben a tejfölt elkeverjük a másik két tojással, vaníliás cukorral, fehéjjal, kardamommal. A maradék két fehérjét kemény habbá verjük, hozzáforgatjuk a túrós masszához.

Kb. 5 cm átmérőjű gombócokat formálunk, egy tűzálló tálban elosztjuk, közéjük-, rájuk öntjük az ízesített tejfölt.

180 fokos sütőbe toljuk kb. fél órára, de sütőfüggő. Akkor jó, ha a tejföl megdermed, itt-ott világos barnára sül.

dsc_1056s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

túró tejföl kardamom