2017. okt 22.

Lila rizottó bajor módra

írta: Hajós Ágnes
Lila rizottó bajor módra

Káposztával és kolbásszal

Nemrég valami hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy óriási lila káposztát, nagy részéből csalamádé lett.

A maradék egy ideig a hűtőben árválkodott, végül egy kicsit kutakodtam a neten a felhasználást illetően. Igen, tudom, isteni lett volna párolt káposztának is, de most valami másra vágytam.

Mondjuk ennek is párolt káposzta az alapja, és mivel ezt a németek is szeretik, a pirított kolbászkákkal próbáltam erre a hangulatra erősíteni.

Nagyon finom lett, mindenkinek csak ajánlani tudom! :)

 

Lilakáposztás rizottó pirított bajor kolbásszal

Hozzávalók 4 főre:

20-25 dkg lilakáposzta

20 dkg rizottó rizs

12 kicsi, vagy 4 nagy májas bajor kolbász

1 hagyma

Kb. 10 dkg vaj

2 ek olívaolaj

1 dl száraz vörösbor

Kb. 1 alaplé

Só, bors

1 csokor petrezselyem

5-8 dkg parmezán

 

A lilakáposztát vékonyra, majd kisebb darabokra szeljük. A hagymát apróra vágjuk, a kolbászokat felkarikázzuk.

A vaj felét egy ek olívaolajjal felforrósítjuk, megpirítjuk rajta a hagymát, félidőben mehet hozzá a káposzta. Kicsit megsózzuk, időnként megkeverve alacsony lángon félpuhára pároljuk. Hozzászórjuk a rizst, felöntjük a borral. Elkeverjük, mikor a rizs beszívta, mehet hozzá merőkanalanként a leves. Mindig csak akkor, amikor az előzőt már eltüntette a rizs. Akkor lesz kész, mikor a rizs puha és az egész étel krémesen folyós lesz.

Elzárjuk a lángot, a maradék vajat a parmezánnal hozzáadjuk, addig keverjük, míg mindkettő elolvad. Megkóstoljuk, beállítjuk a sóját és alaposan megborsozzuk.

Közben a kolbászt egy másik serpenyőben a maradék olívaolajon megpirítjuk.

A rizottót a kobászkarikákkal és az apróra vágott petrezselyemmel tálaljuk.

 Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

rizs kolbász lilakáposzta