2013. dec 06.

A csirkemáj esete a szőlővel

írta: Hajós Ágnes
A csirkemáj esete a szőlővel

Szeretnivaló párosítás salátához vagy krumplipüréhez

A régi szép időkben, mikor írni kezdtem a blogot (csak másfél éve volt ám :) ), az első bejegyzéseim között volt egy fél óra alatt elkészíthető fogás, a neve is egyszerű volt: Csirkemáj szőlővel. Ebben volt szalonna is, pirított kenyérkocka, meg pár másik összetevő, de a lényeg a szőlő volt. Csak addig kell a többi hozzávalóval együtt párolni, míg fényes színe lesz és egy kicsit megpuhul. A májjal együtt valami fantasztikus.

Nemrég ismét eszembe jutott a recept, de most valami újításra vágytam. Kétféle "szőlőszármazék" is volt itthon magán a gyümölcsön kívül, ezeket is bevetettem a hatás kedvéért. Nem is maradt el :)

Háromszőlős csirkemáj

 DSC_4238s

Hozzávalók 4 főre:

80 dkg csirkemáj

2 nagy fürt kisszemű kék szőlő (pl. oportó)

3 ek szőlőmagolaj (Donum Terrae)

1,5 dl száraz vörösbor

1 nagy fej lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

Só, bors

 

1 fej saláta (nem fogyókúrázóknak krumplipüré)

 

A salátát leveleire szedjük, megmossuk.

A hagymát és a fokhagymát vékonyra szeleteljük, a májat falatnyi darabokra vágjuk. A szőlőmagolajat felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát, megfonnyasztjuk. Mehet rá a fokhagyma is, mikor megérezzük az illatát, hozzáadjuk a májat, megborsozzuk. Beleöntjük a bort, alacsonyra vesszük a lángot. Időnként megkeverve készre pároljuk a májat (kb. 5 perc). Ekkor hozzákeverjük a szőlőt, megsózzuk, el is zárjuk.

DSC_4232s

A salátával (vagy a krumplipürével) tálaljuk.

DSC_4240s1

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

saláta bor szőlő csirkemáj vörösbor szőlőmagolaj