2015. máj 09.

Sütőtökös gnocchi idén utoljára, éljen a tavasz!

írta: Hajós Ágnes
Sütőtökös gnocchi idén utoljára, éljen a tavasz!

Diós-zsályás tésztaétel kétféle sütőtökkel

Találtam még egy utolsó sütőtököt a multiban, gondoltam, vele búcsúztatom a sütőtökszezont és vele hideget.

Régen készítettem gnocchit, ez alkalommal a krumpli helyett a megsült sütőtököt használtam alapnak. A kis nudlik formája most nem rusztikus, mint ahogy itt vagy itt készítettem, hanem egy egyszerűbb, munka-igénytelenebb változat.

Kísérőnek pedig most elhagytam a húst, viszont a zsálya-vaj-dió-hármas íze mellé igazán nem is fog hiányozni :)

 

Sütőtökös-diós gnocchi

 DSC_1885s

Hozzávalók 4 főre:

1 kisebb sütőtök

1 tojás

2 ek diókrém (Donum Terrae)

Kb. 30 dkg liszt

Só, bors

10 dkg dió

15 nagyobb zsályalevél

6 dkg vaj

 

A sütőtököt cikkekre vágjuk, magjait eltávolítjuk, 200 fokos sütőben puhára sütjük. Kivéve langyosra hűtjük, héját levágjuk, 20 dkg-nyit pürésítünk, a többit felkockázzuk.

A diót durvára vágjuk, száraz serpenyőben illatosra pirítjuk.

A vajban ropogósra sütjük a zsályaleveleket, félretesszük. A vajat a serpenyőben hagyjuk.

A pürét összekeverjük a tojással, diókrémmel, sózzuk, borsozzuk és annyi lisztet adunk hozzá, hogy gyúrható, nem puha, ragacsos masszát kapjunk. Szintén lisztezett alapon két centi vastag hengereket formázunk, egymástól kis távolságra egy deszkára fektetjük, 15 percre betesszük a mélyhűtőbe.

Kivéve késsel 2-3 cm-es nudlikat vágunk belőle. Lobogó, sós vízbe dobjuk őket, miután feljöttek a víz színére, még egy percig főzzük, majd leszűrjük. A zsályás vajban megforgatjuk, majd óvatosan összekeverjük a sütőtökkockákkal.

Tálaláskor egy adag gnocchit mélytányérba szedünk, megszórjuk a dióval, majd a ropogós zsályalevelekkel. Azonnal fogyasztjuk.

DSC_1881s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá