2015. aug 19.

Cukkinis sajtgolyó, a nyár slágere

írta: Hajós Ágnes
Cukkinis sajtgolyó, a nyár slágere

Vagy sajtos cukkinigolyó? Mindegy is, csak sok legyen :)

 A most következő cukkinis ételt már több helyen láttam, de mikor Andi is kipróbálta és itt írt róla, biztos lettem benne, hogy kipróbálom.

Abban is biztos vagyok, hogy aki a sima sajtgolyót és a cukkinit külön-külön is szereti, ezért meg fog őrülni :)

 

Cukkinis sajtgolyó

 DSC_1164s

Hozzávalók 4 főre:

50 dkg cukkini

1 nagy tojás

18 dkg reszelt sajt (én füstöltet is tettem bele)

Só, bors

1 gerezd fokhagyma

Liszt, tojás, zsemlemorzsa, bő olaj a sütéshez

 

A cukkinit sajtreszelőn lereszeljük (nem kell hámozni), meghintjük 2 tk sóval, összekeverjük, 20 percig állni hagyjuk.

Kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tojást és a szintén lereszelt sajtot és a fokhagymát. Megborsozzuk, ha kell, még adhatunk sót hozzá, de nem kell sok. Összegyúrjuk, diónyi golyókat formálunk belőle. A szokásos módon bepanírozzuk, majd közepesen forró olajban kisütjük. Papírtörlőre szedjük, majd ízlés szerint salátával vagy rizzsel, esetleg krumplipürével tálaljuk.

Ui: Nagyon ne legyen forró az olaj, és már ki is lehet halászni, ha a bunda egy kis színt kapott. Különben kilyukad és eltűnik a belseje... :)

DSC_1165s

DSC_1166s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért! 

Szólj hozzá

sajt cukkini