2015. nov 15.

Nápolyi csokikrémmel és naranccsal

írta: Hajós Ágnes
Nápolyi csokikrémmel és naranccsal

Nigella narancsos sütije ropogós, csokis ostyába zárva

Ez a süti, vagy nassolnivaló ebben a formában, büszkeségemre, szinte a saját találmányom :)

Azért Nigella is kap egy óriási részt belőle, mert a narancsos részt tőle vetem át. Az egyik első sorozatában kényelmesen elkészíthető ételeket mutatott be, ott készített egy mandarintortát, amit, mikor először láttam, reprodukáltam is.

Ehhez tudni kell, hogy a gimi után pár hónapot Angliában töltöttem, sok mindent megismertem és meg is szerettem. Többek között ilyen volt a narancslekvár, és az említett torta íze nagyon is emlékeztetett rá. Kicsit olyan volt, mint a zselés szaloncukor tölteléke, amit imádok.

Nemrégiben ismét eszembe jutott, el is készítettem, fele adagban. Viszont én éppen diétában voltam (lassan kezdek beleunni), a gyerekek meg nem voltak odáig érte, szóval alkotnom kellett. Vettem az egyik édességes boltban néhány ostyalapot, és a hűtőben várakozó maradék csokikrémmel a következő nápolyit készítettem:

 

Narancsos, csokis nápolyi

 DSC_4824s

Hozzávalók:

2 db kb. A4 méretű, keresztmintás ostyalap

Harmad adag párizsi krém

2 narancs

125 g darált mandula

120g porcukor

3 tojás

1 tk sütőpor

Vaj+liszt a tepsihez

 

A narancsokat egy órát főzzük annyi vízben, ami ellepi. Kivéve kinyomkodjuk belőle a lé nagy részét, botmixerrel pürésítjük (nem kell a magok miatt aggódni). Hozzákeverjük a tojásokat, mandulát, cukrot és sütőport. Vajazott, lisztezett 20*25-ös tepsiben 170 fokon 20-30 percet sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Hagyjuk a formában kihűlni.

Az ostyalapok egyik oldalát elosztjuk a csokikrémet.  Egymás mellé tesszük, a narancsos réteget kiügyeskedjük a tepsiből, az egyik csokirétegre helyezzük. Ráfordítjuk a másik ostyát csokival lefelé, 1 éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap recés késsel óvatosan szeleteljük.

DSC_4828s

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

csokoládé narancs nápolyi