2020. aug 18.

Palócleves - ahogy én készítem

írta: Hajós Ágnes
Palócleves - ahogy én készítem

Gyerekként utáltam, most nagyon szeretem :)

A gyerekek (legalábbis az enyémek) rettenetesen válogatósak. De nem szólok egy szót sem, a világ legfinnyásabb gyereke szerintem én voltam. Szóval a minimum az, hogy ezt a problémát én is megéljem.

Nagyjából 16 éves koromig kb. semmit nem ettem, utána sem sok mindent, plusz még az 50 kilómra is vigyáztam. Aztán szép lassan elkezdtem élvezni az ízeket, ebből lett 30 éves koromra a szakácstanfolyam :)

Most már szinte mindent szeretek, de azért bizonyos ételekhez hangulat kell, ilyen pl. a zöldbab. Na, múltkor ezt kívántam meg, de nagyon. És vele együtt a legismertebb zöldbabos ételt, vagyis a palóclevest. Rögtön utána is néztem az eredetének, hogy legyen miről mesélni...

Olvasmányaim szerint a palócleves története nem teljesen tiszta.

Egy biztos: Gundel Károly készítette. Az, hogy Mikszáth Kálmán kérésére találta ki, vagy "csak" róla nevezte el, nem ismert.

A lényeg: a magyar konyha, a magyaros ízvilág tökéletesen fellelhető benne. Akár bográcsban is készíthető, picikét savanykás, akkor az igazi, ha rendesen meg van pakolva mindenféle jóval :)

A rengeteg különböző receptből végül elkészítettem a saját változatomat.

Ui.: Én a tartalmas leveseket pogácsával szeretm a legjobban, a leginkább bevált pogim receptjét itt találjátok.

 

Palócleves

Hozzávalók 4-6 főre:

30 dkg lapocka

1 nagy hagyma

2 és fél centis szelet húsos szalonna

1 tk olaj

1 ek pirospaprika

Só, bors

1 tk őrölt kömény

1 nagy babérlevél

3 gerezd fokhagyma

1 nagy krumpli

20 dkg zöldbab (tisztított, 4 cm-es darabokra vágva)

2 ek tejföl

2 tk liszt

2 ek aprított kapor

1 tk tárkonyecet (vagy 3 csepp házt. ecet)

2 tk szárított tárkony

1 l alaplé (vagy víz)

 

A szalonnát felcsíkozzuk, kevés olaj segítségével egy legalább 2l-es lábosban kiolvasztjuk a zsírját. A pörcöket kiszedjük, a helyükre jöhet a kétcentisre kockázott lapocka. Minden oldalukat körbepirítjuk, ezt is kiszedjük, pihenhet a szalonnával együtt.

A felkockázott hagymát szórjuk a zsírba, megfonnyasztjuk. Rászórjuk a köményt, a pirospaprikát és az belenyomjuk fokhagymát. Párszor megkeverjük, felöntjük 1 l vízzel (alaplével még jobb). Hozzáadjuk a kapor felét, a tárkonyt és a babérlevelet. Felforraljuk. Hozzáadjuk a húst, szalonnapörcöt, 20 percig főzzük. Utána jöhet a krumpli és a zöldbab is, ha nem konzerv (Ez esetben csak az utolsó öt percben tegyük bele), nagy lángon főzni kezdjük.

Mikor minden puha, a tejfölt keverjük el a liszttel, a tárkonyecettel és 2 ek hideg vízzel. Először egy, majd még egy merőkanálnyi levessel keverjük el, a levesbe öntjük. Kicsit besűrítjük, ellenőrizzük a sóját és pár tekerésnyi borsot adunk hozzá.

Ha tetszett ez az írás, csatlakozz hozzám a Facebookon is további receptekért, tippekért, érdekességekért!

Szólj hozzá

fokhagyma zöldbab szalonna lapocka